Akiknél már bizonyított

Azon ügyfeleinktől, akik a piaci megjelenést megelőzően a féléves tesztidőszak alatt a Herbicum Diétát alkalmazták, a következő visszajelzéseket kaptuk:

Az első gyermekem születése után felszaladt rám néhány kiló, amit aztán könnyen le is tudtam adni, ám második gyermekem születése után egyszerűen mintha megállt volna az anyagcserém, egy dekát nem voltam képes fogyni. Sőt, egyre csak híztam. Aztán rábukkantam a Herbicumra. Gondoltam ez is csak egy újabb csodamódszer, de azért adtam neki egy esélyt. Úgy voltam vele, hogy annyi próbálkozás után már éppen mindegy, így belevágtam. Nem akartam elhinni, ami a történik. A Herbicum már az első néhány hétben hozta az ígéretét: két hét alatt lefogytam 3,5 kilót, ami aztán nem is jött vissza. Sőt, azóta újabb 5 kilótól szabadultam meg sikeresen.  A Herbicum határozottan jó hatással volt az egész emésztési folyamatra, a refluxom – amit a második baba születése után állapítottak meg – szinte teljesen eltűnt. Azt már régóta tudtam, hogy az almaecet jótékony hatású, de ez a gyógynövényekkel felturbózott anyag, kifejezetten hatásos. Köszönöm! Egyszerűen zseniális, mert serkenti az emésztést és nem is fújódok fel tőle, ami pedig a legjobb, hogy nagyon finom és az adagolása is rendkívül egyszerű. Végre újra teljes értékű nőnek érezhetem magam.

Ági, 32 éves Budapest

Fiatalkoromban bombaformában voltam. A huszas éveimben gyakorlatilag bármit megehettem, mert egy deka felesleg nem jött fel rám. Munkámból kifolyólag állandóan mozgásban voltam, jöttem-mentem, rohangáltam. Soha nem jártam edzőterembe, mégis sportos alkatom volt, a férfiak pedig ezt imádták. Aztán 30 éves koromban előléptettek a munkahelyemen, bekerültem egy irodába, ahol az addigi aktív életmódomat felváltotta az ülőmunka és az egész napos monitorbámulás. Az első egy évben még nem vettem észre különösebb változást, ám a következő nyáron, amikor fürdőruhába bújtam és belenéztem a tükörbe arcon csapott a valóság. Itt-ott elkezdtek megjelenni a félelmetes hurkák. Persze bepánikoltam és azonnal mindenféle fogyókúrákkal kezdtem el próbálkozni. Elmentem edzőterembe, de a lelkesedésem csak ideig-óráig tartott, mert hiába volt minden igyekezetem, a mérleg nyelve csak nem akart lefelé billeni. Persze  ettől teljesen depressziós lettem, majd egy barátnőm javaslatára kipróbáltam a Herbicumot. Nem hiszek a csodaszerekben, nem gondolom, hogy egy készítményt megváltoztathatja az életünket, de érdekes dolgokat kezdtem el tapasztalni a fogyasztása után: az anyagcserémet egyértelműen felgyorsította, 2 kilót fogytam egy kúra után. Majd újabb négyet a következő etapban. Újra járok edzeni, ezúttal egy barátnőmmel, így már a társaság is motivál. Könnyebb lett az emésztésem, nagyobb étkezés után sem kúsztak fel a kilók. Tapasztalatom szerint kellemes íz-élmény, egyszerű használat, emésztést is elősegített nálam, úgy érzem hatásos volt. A súlycsökkenés először inkább csak cm-ekben mutatkozott, ám mostanra mínusz 10 kilónál járok. Még úgy 5 kiló és jobban fogok kinézni mint a huszas éveimben.

Emese, 39 éves Debrecen

Világéletemben mackós testalkalom volt, ami alapvetően nem igazán zavart sosem, ám amikor megismertem életem párját, egyszerűen úgy éreztem, hogy ki kell hoznom magamból a maximumot. Nem azért, mert ő ezt kérte volna, vagy bármikor éreztette volna velem, hogy nem vagyok rendben. Ez egy belső késztetés volt, hogy mellette szeretnék önmagam legjobb verziója lenni. Elkezdtem kocogni járni, majd le a konditerembe gyúrni. Odafigyeltem az étkezésemre is. Az első néhány kilóktól hamar megszabadultam, ám akkor elkezdtek stagnálni a kilók. Én úgy éreztem, hogy még nem értem el a célomat. Akkor találtam rá egy barátom által a Herbicumra. Persze először én is azt hittem, hogy ez megint csak egy duma, amivel a hiszékeny embereket próbálják meg kábítani, de a barátom ragaszkodott hozzá, hogy próbáljam ki. Teljesen ledöbbentem, ugyanis az utolsó néhány kiló pikkpakk elkezdett leolvadni rólam.  Még csak nemrég kezdtem bele a kúrába, de már most nagyon pozitívak a tapasztalataim. Egyrészt szerintem az íze jó, olyan mint egy finom üdítő, ráadásul könnyíti az emésztés, és az éhségérzetet is remekül csökkenti. Még csak az első adagnál tartok a négyből, de azt tapasztaltam, hogy amivel eddig küzdöttem – vagyis az utolsó néhány kiló leadása – az kezd megoldódni. A Herbicum remek szálkásítást végzett rajtam, teljesen „letisztított”. Arról pedig már nem is beszélve, hogy sokkal jobb lett a közérzetem, és a korábbi gyomorpanaszaim is teljesen elmúltak. Nekem nagyon bevált, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Ákos, 35 éves Miskolc

Mint az tudvalevő a változókor a nők számára az egyik legnehezebb időszak, ráadásul a lassuló anyagcsere is durva problémát okozhat. Amikor beleestem a klimax időszakába, nagyon kétségbe estem, mert gyakorlatilag az anyagcserém egyik napról a másikra adta be az unalmast. Hiába próbálkoztam különböző diétákkal, a kilók csak úgy szaladtak fel rám, így én éppen jókor bukkantam rá a Herbicumra. Egyfelől segített helyre tenni az emésztésem, másrészt, ami nagyon durva, de már a második héten súlycsökkenést eredményezett. Megállította a súlygyarapodásom, ami miatt rendre állandóan kiborultam. A meleg nyári napokon a másfél literes vizemet ízesítettem a Herbicummal. Amióta iszom kevésbé gázosodnak a beleim, két hónap alap pedig 7 kilót adtam le, ezzel beindult a súlyvesztés, majd további négy kilótól szabadultam meg. Tökéletesen elégedett vagyok, megszűnt a puffadásom, sőt még a cukorszintem is alacsonyabb lett. Ennek a terméknek hála nem vagyok állandóan éhes. Bár még van rajtam néhány kiló felesleg, de már nem félek, mert tudom, hogy a Herbicum segíteni fog a végső célom elérésében is.

Anna, 48 éves Budapest

Munkámból adódóan – személyi edzőként dolgozom – a testemmel alapvetően nem volt problémám, hiszen az évek során szép kis izomtömeget szedtem össze. Az utóbbi időben azonban fáradékonynak éreztem magam, ráadásul szerettem volna még egy kicsit formásodni, szálkásodni. A különböző zsírégetők között keresgélve bukkantam rá a Herbicumra, aminek annyira megtetszett a leírása, hogy azonnal ki is próbáltam. Mit ne mondjak nagyon hasznos táplálék-kiegészítőnek bizonyult. Nagyon megszerettem, hamarosan sajnos el is fog fogyni, nagyon fog hiányozni. Ami nagyon meglepett, hogy alapvetően jó volt az emésztésem, de ez még inkább javította azt, ami pedig durva, hogy a néha ingadozó cukorértékemet is stabilizálta. A hasam is laposabb lett, sőt még egy-két kilót is sikerült leadnom. Sokkal jobb volt, mint amire számítottam, így most már bátran ajánlom a klienseimnek is, akik az edzés mellé egy szuper mankót, alternatívát keresnek a fogyásban.

Virág, 26 éves Budapest

Mióta a Herbicum Diétát használom, nem fújódok fel, és az emésztésemet is serkentette. Finom és könnyű adagolni. Az ízét hamar megszoktam. Ha nem csak a fogyás a cél, hanem az egészséged is fontos, akkor remek választás. Gyermekeim születése után felszedett 12 kilót – 3 hónap alatt sikerült lefogynom a Herbicum segítségével.

Nelli (35) Miskolc

A Herbicum Diéta hozza az ígéretet, valóban lefogytam a két hét alatt 3,5 kg-ot, ami nem is jön vissza kis odafigyeléssel. Segítette az esti „nehéz” ételeket „könnyebbé” tenni. Köszönöm a gondos támogatást.

Erzsébet (45) Pécs

Herbicum Diéta határozottan jó hatással volt az egész emésztési folyamatra, a refluxom és az édesség utáni vágyódásom szinte teljesen eltűnt. Ez a gyógynövényekkel felturbózott esszencia, kifejezetten hatásos. Férjemmel gyermeket tervezünk és előtte szerettem volna leadni azt a plusz 5 kilót melyet 2 hónap alatt sikerült mozgás nélkül, csak a Herbicum segítségével. Köszönöm.

Beáta (32) Debrecen

Nemrég kezdtem el az íze szerintem finom olyan, mint az üdítő, megkönnyíti az emésztést, csökkenti az éhségérzetet, energikusabb lettem, jobban oda tudok figyelni a munkámra. Doboza profi: kulturált, elegáns, a kívánt információkat jól feltüntetve és érthetően, pontosan tartalmazza.

Dalma (36) Budapest

Még csak az első hét közepénél tartok, de azt tapasztaltam, hogy amivel eddig küzdöttem kezd megoldódni! Bármivel próbálkoztam eddig nem és nem akartak megindulni a kilók lefelé. Most viszont már majdnem 1kg mínuszt mutat a mérleg! Pedig még be sem fejeztem az első hetet! Úgyhogy nagyon bizakodó vagyok! Köszönöm!

Györgyi (48) Budapest

Elvette az éhségérzetemet, jobb lett a közérzetem, elmúltak a gyomor panaszaim. Mindemellett a Herbicum rendben tartja az emésztést, fogyasztásánál szemmel is látható súlycsökkenést és alakformálást tapasztaltam.

Hajnalka (57) Miskolc

Jobb, mint amire számítottam! A Herbicum hatását az anyagcserém javításában, felgyorsításában láttam mely során laposabb lett a has is. Csomagolása könnyen feltéphető, nem kell méricskélni. Kiszerelése, tárolása praktikus, jól használható.

Judit (41) Pécs

Hasznos táplálék kiegészítő, mivel emésztés segítő hatása jó. (Minden napi széklet). Nagyon megszerettem, lassan elfogy, hiányozna életemből ezért újra rendelek, mert még a bőrömet is szebbé tette.

Katalin (30) Pécs

A Herbicum Diéta hatékonyan segít a fogyásban. Jelentősen javítja az emésztés a cukor értékeimen javított beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, segített betartani a diétámat.

Mariann (38) Debrecen

Megkönnyítette a cukorbetegségemnél az alacsony vércukorszint szinten tartását, közben pedig segítette a súlycsökkenést.

Renáta (44) Budapest

A Herbicum Diéta olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mely a napi rutinba, edzésprogramba könnyedén beilleszthető. Nagyon praktikus ez a csomagolás, jól elkülöníthetők az egyes étkezésekhez való tasakok.

Zsófia (29) Budapest

Szerintem jó, természetes és nem mesterséges, mint általában a zsírégető csodaszerek. Jobb közérzetet eredményezett. Egyszerű hatékony zsírégető. Anyagcserémet felgyorsította, 2 kilót fogytam egy kúra után. Könnyebb lett az emésztésem, nagyobb étkezés után sem kúsztak fel a kilók.

Ildikó (37) Miskolc

A megígért időpontban megkaptam. Az ital kellemes ízű, jól adagolható, FOGYTAM 6 kg-ot! Teljesen korrekt, ennél nagyszerűbben nem is lehetne, mert nem kell méricskélni, bárhová magunkkal vihetjük.

Éva (45) Budapest

Szülés után nagyon finnyás lettem az ízekre. A Herbicum kellemes íz-élményét azonban azonnal megszerettem. Egyszerű használat, emésztést is elősegített nálam, úgy érzem hatásos volt. A súlycsökkenés inkább cm-ekben mutatkozott. Evés után nem puffadtam fel. Finom.

Petronella (31) Szolnok

A Herbicum Diéta többszörösen bizonyított hatékonyságú, kellemes ízű étrend kiegészítő. Csak rendszeres használat esetén fejti ki hatását. Igen jó hatású a gyomor- és bélrendszer működésére. A nyári időszakban minden salátához Herbicumot adtam. Nagyon jól összeállított termék.

Edit (53) Budapest

A termék használata egyszerű, íze jó, hatása a szervezetre jó. Nagyon kellemes, jó meginni, üdít, igazán jó hatással van a refluxomra. Szeretek nehéz ételeket enni, néha még vacsorára is, melytől eddig egész éjszaka csak forgolódtam, és nem tudtam aludni, de a Herbicum felgyorsította az emésztési folyamatokat, és nyugodtan tudok most már aludni.

László (57) Miskolc

Jó hatással van rám, és még üdítőként sem utolsó, kellemes édes-savanyú az íze. Fogyasztása során kellemesebb a közérzetem. Nagyon egyszerű volt a felhasználása. Jó volt kis tasakokban elkészítve, adagolás, tárolás megfelelő volt. Tetszett, hogy egy-egy adagot tudtam magammal vinni.

Szilvia (48) Debrecen

Leginkább az étvágy csökkentését vettem észre, ill. furán hangzik, de mintha rendet tenne a béltraktusban. Kb 3 hónap alatt kis mértékű fogyás, és picit átalakult a testem is.

Tamás (33) Győr

Egy jól iható kellemes folyadék, ami az én esetemben felgyorsította az anyagcserémet. 1 hónapig használtam, látható eredménye volt. A Herbicummal kapcsolatban minden egyértelmű volt, és könnyen kezelhető. Korrekt csapat.

Krisztina (42) Pécs

Nekem nagyon jó volt, segített az emésztésben, csökkent a refluxom. Elvette az édesség iránti vágyam. Jó véleményem van, számomra kellemes ízű és hasznos volt. Követtem az utasításokat, az eredménye mínusz 6 kiló.

Anikó (47) Budapest

Méregtelenítő hatása is van a fogyáson kívül. Üdítő italt helyettesít. Nekem kellemes volt az íze és megfelelő az alkalmazása. Nagyon jó, kiváló dolog hatékony, frissítő és finom. Sokkal jobb a közérzetem, mióta iszom!

Noémi (39) Budapest

Kellemes, üdítő ízű, ezért fogyasztása nem okoz problémát, mint egyéb fogyasztó szereknél. Egészséges, jó dolognak tartom. Alkalmazása egyszerű és hasznos. Hatásos volt a súlyvesztésben, segített, hogy nem kell foglalkoznom az adagolással.

Ágnes (32) Debrecen

Én tapasztalatom, hogy a legeslegjobb fogyókúra volt. Imádtam és igen is fogytam tőle. Az emésztésem sokkal jobb lett, az általános közérzetem is javult. Támogatja a fogyókúrás elhatározásomat.

Andrea (40) Pécs

Nyáron különösen jólesett, mert hűti a szervezetet és oltja a szomjat. Íze kellemes, jót tett az emésztésemnek, csökkentette a teltségérzetet. Nagyon jó volt, az étvágyam változott a legtöbbet tőle (csökkent). Meg vagyok elégedve 6 hét alatt ment le rólam 2,5 kg. Rendszeresen igyekszem fogyasztani, szeretem, mert jótékony hatású.

Orsolya (37) Esztergom

Iható és hasznos több szempontból is, nem csak fogyasztásra jó. 2 hónapja iszom, azóta nem szedtem savlekötőt, nincs puffadás, fogytam is. Jónak tartom, mind az étvágy csökkentésben, mind az emésztés karbantartásban. Csomagolása mutatós+könnyen megtalálható volt az éppen aktuális adag.

Mária (51) Budapest

A férjemmel együtt nagyon kedveljük, csak ezt használom a saláták és a savanyítást igénylő ételeinkhez is. Reggeli előtt 2dl vízhez Herbicum a napindítónk.  A kis tasakok praktikusak, mert utazásnál kis helyet foglal, ezért nagyszerű.

Julianna (57) Miskolc

Könnyen használható, az íze azonnal megszokható. Szerintem sokat segített az anyagcsere felgyorsításában. Nem szedtem fel + kilókat amíg használtam, könnyebb volt a gyomrom. Csak ajánlani tudom, mert velem csak jót tett!

Andrea (40) Pécs

6 hétig ittuk a férjemmel az előírásoknak megfelelve, valóban érzékeltünk az anyagcserében javulást. Üdítő, és egészséges ital szódavízzel. Segíti a könnyebb emésztést. Én csak 3-4 kg szerettem volna lefogyni “sajnos” 5 kg sikerült 🙂

Mária (51) Budapest

Pont egy krízis állt be a diétámnál – a mérleg már a második héten súlynövekedést mutatott -, teljesen kiborultam. Pont jókor jött a Herbicum. Jó ízű és segített megállítani a súlygyarapodásom is. A meleg nyári napokban naponta a másfél liter ásványvizemet is Herbicummal ízesítettem. Mióta iszom kevésbé gázosodnak a beleim /az epehólyagomat eltávolították/, az anyagcserém is javult, és a vízhajtóim is jobban működnek. Két hónap alatt lement a visszaszedett 7 kg és újra beindult a súlyvesztés, további négy kilóval.

Detti (38) Budapest

Tökéletesen meg vagyok elégedve vele, megszűnt a puffadásom és a cukorszintem alacsonyabb lett! A csomagolása esztétikus. Teljesen könnyű volt használni, hisz kis helyen elfér.

Diána (30) Debrecen

Minden étkezés előtt (reggel, délben, este) 2 dl vízben feloldom a Herbicumot. Elveszi az étvágyamat, és a testemről a bőr alól szinte leolvasztja a zsírt. Még sok a felesleg rajtam, de már nem vagyok rengő hájas. Nekem nagyon ízlik.

Rita (34) Miskolc

Vércukrom is csökkent….annyira,hogy a “cukros doktor úr” meg is dicsért,és negyedév helyett félévenként kell mennem kontrollra.

Tünde (46) Szolnok

Folyamatos fogyást tapasztaltam, a lábaim kevésbé dagadtak be,felgyorsult az anyagcserém,csökkent az éhségem, és a vérnyomásomra az egyik gyógyszeremet 1/4-el csökkentettem.

Tímea (36) Budapest
Facebook hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük